Star Wars: The Old Republic Hungary - Gunga - Mallorion
2017. Augusztus 17. - 23:17:00 *
Üdvözlünk, Vendég. Kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj.
Nem érkezett meg az aktiváló e-mail?

Jelentkezz be a felhasználóneveddel, jelszavaddal és add meg a munkamenet hosszát
Hírek: Új népszerűségi rendszer! Infóért katt IDE!
 
  Főoldal Súgó Keresés Naptár Bejelentkezés Regisztráció  
Oldalak: [1]
  Nyomtatás  
Szerző Téma: Gunga - Mallorion  (Megtekintve 35103 alkalommal)
Toki
Adminisztrátor
Ifjonc
*****

Népszerűségi szint: 2
Toki : nincs befolyása.
Hozzászólások: 212



« Dátum: 2011. Június 18. - 09:03:11 »

A füstölgő romok között köztársasági katonák törtek lassan előre. A helyi bandák megnehezítették ugyan a dolgukat, de a csata végkimenetele nem lehetett kérdéses. Az ifjú hadnagy sebészi precizitással vezette embereit utcáról utcára.

-   Hadnagy Úr!
-   Mit akar tizedes?
-   Van itt egy fiú. A sikló… Amit az előbb lelőttünk... Hozzájuk csapódott be.
-   Nagyobb gondunk is van ennél, és nem oszthatom meg az erőinket. Számolnunk kell civil veszteségekkel is sajnos.
-   De Uram…
-   Parancsot kapott katona! Hajtsa végre! Nem akarom itt látni a kölyköt!
-   Értettem!

A köztársasági katona még elkísérte az első sarok mögé a fülig koszos gyermeket.

-   Sajnálom kölyök.

2 nappal később, a porig égett ház mellett ájultan fekvő ifjút egy kámzsás alak vizsgálgatta. Miután megállapította, hogy életben van, a vállára kapta és elindult vele a közelben várakozó, álcázott, Fury osztályú hajó felé.



Minket, sitheket a világ csak érzéketlen és kegyetlen gyilkológépeknek lát. Sosem értették meg, mennyi szenvedély és érzés kell ahhoz, hogy igazán mélyre ássa magát az ember, vagy bármely faj szülötte az erő sötét oldalának bugyraiban.

Darth Zhariousként ismernek a belső körökben, de jobban szeretem, ha úgy hívnak, ahogy anyám nevezett el: Mallorion.

Szülőbolygómat felidézni sem tudom már, oly rég nem láttam földjeit. Homályosan derengenek előttem a városfalat ölelő mezők képei és a városon belül egymást pusztító helyi bandák után maradt romos kerületek. Velem született képességeim egy része már ekkor segített. Sokszor láttam álmomban, mi fog történni másnap, így többször megúsztam rázós helyzeteket, vagy egy kiadós verést apámtól. Egy valamire viszont tisztán emlékszem a szülőbolygómról: arra a napra, amikor elvesztettem a családomat. Minden pillanata beleégett az elmémbe. A köztársasági hadsereg katonái harcolnak a helyi bandákkal. Az égő sikló képe, ahogy a házunk ajtajába csapódik, elzárva az egyetlen menekülési útvonalat. Apám a bandák fosztogatásai miatt kisebb erőddé alakította át a házat. A biztonságos ház így börtönné vált egy szempillantás alatt. A köztársasági haderőnek hiába könyörögtem, hogy segítsenek, a bandákkal voltak elfoglalva. Mindenki bent égett aznap. Én maradtam egyedül életben és én sem a köztársaságnak köszönhetem az életemet, hanem egy sithnek.

Most viszont más feladat vár rám. A bosszú.

Érzelemmentes gyilkolás… Na persze! Csak nem az én esetemben. Beleadok apait-anyait. Művészet ez, legyen gyors vagy lassú, nem pedig esztelen hatalomvillantás.

Ma csapdába fognak csalni, és én örömmel sétálok majd bele.

Hetek óta, minden nap elmerültem a sötét oldal tengerében. Fürkésztem a lehetséges jövőt. Ahol nem mutatta meg magát, ott feltéptem a szövetét, hogy mögé láthassak. Ez a legerősebb képességem, a gyermekkori áldás, a mesterem veszte.

A csapda ott vár majd, ahol végül felnőttem: a sith akadémia egyik kiképzőtelepén. Az elmúlt napokat felkészüléssel töltöttem. Előkészítettem mindent a saját lerohanásomra. 42 hónapja harcosokat küldtem oda, hogy kiképezzék a sith birodalom újoncait. Ügyeltem arra, hogy csak annyira maradjon titokban az elhagyott akadémia újbóli megnyitása, ami még feltűnik a köztársasági hírszerzésnek. Kicsi és védtelen kiképzőtábor, melyet az az inkvizítor irányít, aki már oly sokszor keresztbe tett a Ronnten ezredesnek. Annak a tisztnek, aki 32 évvel ezelőtt hadnagyként irányította katonáit egy távoli bolygón, és nem tartotta elég fontosnak egy gyermek kérését.

Meditációmat a belső komlink zavarta meg.

-   A külső őrséggel megszakadt a kapcsolatunk nagyuram. Mi a parancsa?
-   Riadóztasson mindenkit!

Zavart érzek az erőben.

Nocsak? Ezek szerint nem csak én szeretek turkálni a jövőben. A lovag ereje meglepett. A külső körön járhatnak még csak, de már érzem, ahogy utánam kutat. Jó, nagyon jó. Halvány mosollyal csatoltam fel a hátamra rejtett tokba az egyik fénykardomat. Ma ez a lovag olyat lát, amit előtte nem sokat láthatott. Egy ősi, elfeledett sith kata enyhén módosított változatát. Kifelé menet a fénykardjaim számára fenntartott állvány felé nyújtottam a kezem. Mennyire rutinszerű a mozdulat. Fel sem tűnt eddig. Oly természetes, ahogy a hátamon rögzített, duplapengés fénykard ikertestvérei a kezembe röppentek.

Éppen itt az ideje forgatni is őket.



A rajtaütésre küldött csapat közepes létszámú, de az átlag felett felszerelt katonából állt. Ronnten ezredes a bolygó felett keringő szondák segítségével már napokkal ezelőtt elkészítette az épület háromdimenziós taktikai tervrajzát. A szondák által nem észlelhető belső termek elhelyezkedéséről pár beépült kém által kapott képet. Így a tervrajz pár részlettől eltekintve nagyon is pontos volt. Viszont mindenhová az ő kémei sem juthattak be. Ráadásul a sith is piszkosul óvatos és gyanakvó volt a jelentések szerint. Nagyon nem akarta, hogy kiderüljön, újra kiképzésre használják a korábban már felszámolt helyet.

De ma újra lezárják ezt a helyet és a sith fejével tér majd vissza Coruscantba. Hogy ne szökhessen meg, a jedi tanács küldött némi segítséget is. Be kell csalogatni a küzdőtérre, ahol a csapda bezárul. Problémát mindössze pár ismeretlen, de annál nagyobb méretű terem jelenthetett, de a katonái épp felderítik azokat is. Nem lesz gond. Rutineljárás.



Utamat a kiképző-teremig köztársasági hullák fogják övezni, ebben biztos voltam. Első sarok balra, két katona, könnyű fegyverzet és páncélzat. Kinyúlok felé az erővel és nekicsapom a másik katonának. Meglepődni, feltápászkodni nincs idejük, a vörös penge halálos sebet ejt mindkettőjükön.

Végig a folyosón, újra balra a lejtős szakaszon, jobbról az energiaellátó központ vezérlője. Kékes-lilán cikázó villámok égetik szét az áramköröket. Csiklandozó érzés, ahogy a vállamból kiinduló energia az ujjaim hegyén kezd táncolni és sisteregve csapódik be oda, ahová szántam. Sötétségbe borul a tábor.

Előttem egy kisebb terem. Balra nyílik belőle az akadémia „gladiátorterme”. Mintegy tucatnyi katona jelenlétét érzem. Egy mozdulat csak rájuk zárni az ajtót, a másik pedig szabadjára engedi az acklay-t. Jó szórakozást fiúk!

Lassan elérem a célt, a központi udvart, de valami nem stimmel. A tarkóm felé lendül egy fegyver markolata. Kitépek egy darabot az erő szövetéből és szinte megáll körülöttem az idő. Számomra lassított felvétel a körülöttem zajló eseménysor, ők viszont úgy látják, hogy emberfeletti sebességgel mozgok. Nézőpont kérdése az egész. Fordulok, közben aktiválom a fénykardot. Akadálymentesen halad át a penge a mögöttem álló alak mellvértjén. Kezéből a kopott karabély a földre hull. A köztársasági páncél is viseletesnek tűnik. A sötétből előre bukó alak ősz fürtjeit megvilágítja a beeső holdfény: Ronnten. A francba! Szenvednie kellett volna! Mégis mit képzelt magáról? Ezt a trükköt a legkezdőbb tanítványom sem eszi meg! Szétvet a düh. Még van benne egy cseppnyi élet, de lassan elszivárog majd az is.

A vészjelzés szinte kitépi a gerincem, ideje kicsit felpörögni.

Körülöttem kavargó folyam az erő.  Átölel mindent, az élők fénylő alakok benne. Egy ilyen fénylő folt a hátam mögött támadásra készül. Vörös ködben lépkedek, de ezt csak én látom. Sith vagyok, nem kell úsznom benne, mint a velem szemben álló jedinek. Ő alkalmazkodik hozzá, én irányítom. Kezdetben ez óriási igénybevétel volt a számomra.



-   Teljesen rossz a hozzáállásod Mallorion! Fogd már fel végre, hogy sith vagy! Hajlítsd, tépd szét, ha kell! Szolgáljon, ne te szolgáld! Ne a jedik elpuhult technikáit akard megtanulni!

A visszakézből eleresztett pofon keresztül repítette a kamaszt kiképzőkörön. Nem túl elegáns stílusban fogott talajt. A kíntól és dühtől elborult aggyal pattant fel és ordítva rontott a vele szemben álló páncélos alakra. A második ütéstől majdnem elájult, de újra talpra állt. Pulzusa az egeket verdeste, úgy érezte szétrobban a szíve. A világ kezdett vörös színt ölteni, mintha a hajnal közeledne, pedig még jócskán az éjszaka közepén járt az idő. És akkor hirtelen történt vele valami, amire mestere régóta várt. Megízlelte a sötét oldal hatalmát teljes valójában. Levetkőzött minden gátat, ami eddig kordában tartotta. Eltűnt minden, amit erkölcsnek neveznek. Először látta az erő szövetét tisztán ragyogni a tárgyak és az élők között. Így már érthetőbb volt minden, amit eddig sulykoltak belé. Kézzel foghatóvá vált, formázni lehetett és mellette az elméjével is irányította. A szemben álló alak körül el tudta terelni, hogy gyengítse őt. Összesűrítette és minden dühét beleadva felidézte a villámcsapást.

A páncélos kiképző páncélján lecsorogtak a kisülés utolsó, kihunyó szikrái. Zihálva szedte a levegőt. Az oszlopok közül kilépő kámzsás alak mosolyogva nézett Mallorionra.

-   Én megmondtam a legelején. Nem harcos, hanem inkvizítor. Innentől én tanítom tovább.



Kapkodott még egy kicsit levegő után, majd kihunyt a fény a szemében. Összetört gégével nehéz levegőt venni. Egy félmosoly kíséretében, mely mindig megjelenik, ha túl könnyen győztem le valakit, a földre dobtam a jedi holttestét. Ő volt ma este a harmadik. Éppen lovaggá avathatták őt is, mielőtt ide küldték.

Az előző napok felkészülései meghozták a várt eredmény. Apró trükkök, piszkos eszközök segítettek abban, hogy az ideküldött csapatból mindössze ketten várjanak már csak rám.

Beléptem a küzdőtérre. Semmi trükk, semmi csalás. Ez szent terület számomra. A tapasztaltabbnak tűnő lovag és valamivel fiatalabb társa kiléptek a sötétségből. Hol marad a meglepetés? A hátbatámadás? Pff… jedik. A kódexük tiltja. Mit is vártam?

A tapasztaltabb szemben, az ifjabb tőle balra, félig a hátam mögött. Tiszteletadás a részükről. Régi vágású mester, a másik -mozgása alapján- valaha a tanítványa lehetett. Lovagok. Vívótudásuk valószínűleg jobb, mint az enyém. Nem ismerem fel a stílusukat a felállásból. De én nem is vagyok harcos. Nem úgy küzdök, mint ők.
Előveszem az Ikreket, melyeket akkor készítettem, mikor teljes jogú sith vált belőlem. Amit sokan nem tudnak, hogy nem ketten vannak, hanem hárman. Kettő a kezemben, egy a rejtett tokban mindig.

Mindkét pengét aktiválom a két kardon és lassan az erő útjára engedem őket. A több mint egy évtizede begyakorolt kata szerint elkezdenek forogni körülöttem, majd a tengelyük körül is pörögni kezdenek. Egyre gyorsuló tempóban, változó ritmussal, mely látszólag véletlen, de valójában kettős célja van. Az első, hogy egy szinte áthatolhatatlan burkot hoz létre a használója körül. A második a megtévesztés, ami pár perc elteltével az ifjabbik lovag esetében működik is. A látszólagos rést kihasználva próbál támadni. Most jön a neheze, ezt pár óra múlva is érezni fogom. Fent kell tartanom a kapcsolatot a két karddal és közben lelassítani az idő folyamát, de nincs sok időm, mert most jedikkel harcolok. Fel is veszik a tempót, de az ifjabb elkésett. Kettőnk között ragyogó hídként feszül az erő, melyből ő próbál erőt meríteni, én viszont megerőszakolom azt, ami felé áramlik. Volt mestere segíteni próbál neki. Na azt már nem! Kinyúlok az erő sötét oldalával, át a mellkasán, egyenesen a gerincéig. Hatalmas reccsenés hallatszik. Ezt a részt utálom, de nagyon. Az alkarom nem bírja, nem bírhatja el ezt a terhelést: eltört. Ugyanúgy, mint ezelőtt mindhárom alkalommal. A két kard a földre hullik. Az ifjú lovag elszívott életereje viszont begyógyítja azokat a sebeket, melyet ez a jellegű erőszaktétel okoz. A gerincével kapcsolódva az életfunkciói leállnak, ahogy a törött csontjaim összeforrnak. Egy kész.

Az idősebb lovag túl sok energiát pazarolt társa megmentésére. Fáradtnak tűnik. Kimerült, feldúlt és zihál. Társa elvesztése pillanatnyi koncentráció-vesztést okoz. Ennek ellenére még mindig veszélyes. A két fénykardot felkapom a földről. Elhajítom felé őket. Hárítja az elsőt, eközben a másikkal a háta mögül támadok. Megfordul. Hiba. A rejtett tokból az ikrek harmadik tagja már a kezemben. Markolatig döföm a hátába.

Rájuk nem számítottam, de ez már nem számít. Ők halottak, én pedig élek.

Az árnyékból egy magányos alak lép elő, de ő már nem jelent veszélyt. Egy szót sem kell szólnia, tudom miért jött a twi’lek lány. Rám néz, egy biccentéssel nyugtázom jelenlétét. Nem vár választ és már távozik is. Jelenléte egyértelmű parancs: Malgus nagyúr két nap múlva vár engem.

Coruscant: jövünk!
Naplózva
Oldalak: [1]
  Nyomtatás  
 
Ugrás:  

Powered by SMF 1.1.8 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

SWTORHU theme by Disorder. Based on AF316 theme by Fedhog.